abc

 Önmegvalósítás

TÖRTÉNET

Nagyon sokáig azzal a tudattal éltem, hogy én nem értek semmihez. Ami a tanulást illeti, szinte minden ismerősöm és barátnőm elindult a „hagyományos” útvonalon, ennek következményeként pedig évek múltán tisztességes, társadalmilag elfogadott szakmát szereztek. Én is igyekeztem így tenni. Igaz, mélyen legbelül élt bennem egy kép, hogy mivel foglalkoznék szívesen, viszont arról, annyi idősen csak egy szakma jutott az eszembe: az újságírás. Gyermekkoromtól kezdve imádtam a betűket és az írást, sokszor az olvasásba menekültem a valóság elől. Ez segített nekem a nehezebb napokon, én voltam az „olvasó lány”. Aztán az élet úgy hozta, hogy számtalan végzettséget szereztem, de újságíró végül nem lett belőlem. A bizonyítványok „gyűjtögetése” nem töltött el akkora örömmel, mint ahogyan azt elvártam volna tőlük; valahogy nem találtam a helyem a szakmák között. Mindig ott motoszkált bennem az az érzés, hogy egyik sem ad hozzá az életemhez semmit. Nem lelkesedem munkavégzés közben, és ez megnyomorít lelkileg. Hol van ebben a hivatástudat és az ambíció? Holott én így képzelem el álmaim munkáját: amit nem tudok nem csinálni.

Ahogy haladtam az utamon, lassanként beszivárgott az életembe a spiritualitás. Vagyis, ha őszinte akarok lenni, mindig is jelen volt, csak nem neveztem a nevén. Napról napra nyílt a tudatom, rengeteg könyvet elolvastam a témakörben, továbbá számtalan előadáson, táborban és konzultáción részt vettem. Így egy időben azt gondoltam, hogy én is gyógyítónak születtem, az emberek pedig hozzám fognak járni, hogy segíthessek nekik. Hiszen érzem mások, a helyiség, a közösség energiáit, az évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, ráadásul sokan szeretnek tőlem tanácsot kérni – egyszóval lassacskán elkezdett körvonalazódni az én „szakmám”. Végre valahára, hosszú idő után valami lázba hozott! Iszonyatosan kapaszkodtam ebbe az érzésbe. Rögvest meg is kértem az Univerzumot, hogy mutassa meg nekem, hogyan tudom ezt megvalósítani önmagam és a világ hasznára. A válasza a csönd volt.

Egyszerűen nem történt semmi, pedig hozzá voltam szokva az intenzív jelekhez az életemben. Tudtam, hogy az alapgondolatom jó, mert a segítségnyújtás lényem legmélyéről fakad, amióta az eszemet tudom. Közben az írás újra felbukkant az életemben (vagy el sem tűnt?) ráadásul óriási intenzitással. Ezzel párhuzamosan elkezdtem egy olyan életet élni, amire mindig is vágytam. Úgy éreztem, végre az utamon vagyok, megvalósíthatom önmagam, és szárnyalok. Azt teszem, akkor és úgy, ahogyan szeretném, mert a kezembe vettem életem irányítását. Én lettem a saját életem „ügyvezető igazgatója.” Ma már igyekszem egy olyan életet élni, amely inspiráló lehet mások számára. Rádöbbentem, hogy az írás egy CSATORNA, amin keresztül átadhatom másoknak a lényeget, a megéléseimet, azt a tengernyi tudást és tapasztalatot, amit felhalmoztam az évek során. Ez volt a jel: a Jóisten a betűket adta nekem, hogy segítsen, én pedig ezzel igyekszem segíteni másoknak, hogy a kör majd egyszer bezárulhasson.

 

Pin It on Pinterest

Share This